Szabadidő - látnivalók

Thermal Corvinus Nagymegyer

Termálfürdő

Bősi vízierőmű

A város Pozsonytól nem messze, az osztrák és magyar határ közelében terül el. Az erőmű biztosítja az ország éves elektromos energiafogyasztásának kb.8% -át. A vízierőmű szabályozza a Duna medrét, és megfelelő feltételeket teremt a Duna belföldi deltájának védelméhez.

Sétahajó Bősön

A vendégek számára 2 körút program áll a rendelkezésre. Az első hajókörút egy 1 órás vízerőművet bemutató hajózás, vagy egy 2 órás, zsilipeken keresztül út. A további kínálatban hajóutak szerepelnek a Bős-Dunacsün, Bős-Esztergom, Bős-Pozsony, vagy Bős-Hainburg szakaszokon. Igény esetén saját elképzelés szerinti hajóutak szervezése is megoldható.

Dunaszerdahelyi Sárga kastély

Az eredetileg barokk stílusú kastélyt az 1800-as évek folyamán klasszicista stílusban alakították át.
A múzeumban található kiállítások elsősorban a Csallóköz bemutatásával foglalkoznak, viszont az előcsarnokban régészeti és őstörténeti gyűjteményt is megtekinthetünk.
Az emeleten lévő kiállítás a táj népi építészetével foglalkozik, van itt korhű paraszti konyha és szoba, valamint martosi (Martovce) tisztaszoba.
Az épületben helyet kaptak olyan munkaeszközök, amik például a kenderfeldolgozásnál, szövés-fonásnál vagy épp az aranymosásnál voltak szükségesek.
Nyitvatartás: Kedd-Péntek: 9:00-12:00  13:00-17:00, Szombat: 10:00-12:00  13:00-16:00

ThermalPark Dunaszerdahely

Gyógyhatású termálvíz, park, tavacska, medencék, étterem, büfék, mind-mind az ide látogatók gondtalan pihenését és kikapcsolódását hivatottak szolgálni.
Továbbá különféle masszázsok, szaunák, sportpályák – röplabda, tenisz, strandfoci, minigolf, csúszda.

Győr

  • Győri állatkert - az állatbemutatás mellett a kert egyéb kulturális és sportrendezvények helyszíne és az oktató-nevelő tevékenység színtere is egyben.
  • Ez teszi különösen vonzóvá az állatkertet a családok számára, mint legjobb családi program.
  • Városháza:a Szent István út meghatározó épülete a XIX. század fordulóján emelt neobarokk Városháza, mely Győr egyik legismertebb épülete, a város szimbóluma.
  • Széchenyi tér: Győr megújult barokk főtere a város életének fontos színhelye.
  • Dunakapu tér: A 2015-re teljesen megújult tér a Belváros fontos központi tere, a városi nagyrendezvények fő helyszíne.

Dunatőkési Vízimalom

Műszaki műemlékként tartja számon a Csallóközi Múzeum.
A régióban hajdan működő több száz vízimalom egyik utolsó hírnöke. Festőien szép környezetben, a Tőkési-ág partján találja meg az idelátogató.
A negyvenes években őröltek benne utoljára.

Gútai Vízimalom

A Gútai Vízimalom eredetileg két párhuzamosan úszó lehorgonyzott hajón állt. A napjainkban látható vízimalom az eredeti malom rekonstrukciója
A malom egészen 1945-ig működött, amikor rejtélyes körülmények között leégett
Területe a Kis-Duna holt ága és a Vág folyó félszigetén fekszik. A vízimalom területén múzeum is várja a vendégeket.

Slovakia Ring

A Slovakia Ring egy versenypálya Szlovákiában, amely Dióspatony külső részén terül el a dunaszerdahelyi járásban.
A motorok szerelmeseinek ugyanúgy, mint ahogyan az autótulajdonosoknak  lehetőségük van kihasználni, és kivételes élményeket szerezni.
Lehetőséget ad, hogy továbbfejleszthessék a vezetői képességeiket, kipróbálhassák a gyorsvezetést, gyakorolhassák a technikát, vagy csak egyszerűen megízlelhessék a szabadság örömét a volán mögött.

Nyárasdi Termálfürdő

A termálfürdő a Kis-Duna festői szépségű környezetében található. 3 medencével működik. Az ásványtartalmú termálvíz jótékonyan hat a mozgásszervi megbetegedésekre. Szolgáltatások: gyermekjátszótér, fitness, szauna és vízterápia. Nyitva tartás: Május, szeptember – 9.00 – 19.00, Június, július, augusztus – 9.00 – 21.00

Aquapark Patince

Néhány medence termálvízzel várja a vendégeket, mely saját forrásból tör a felszínre. A Pati termálforrások régóta ismertek, jótékony hatásukról, történetük egészen a római korba nyúlnak vissza.
A fedett medence park több medencéből áll. A legnagyobb medence a nagy relax medence, mely 1,2m mélységű, számos attrakcióval felszerelt. Vízágyúk, hidromasszázs fúvókák, vízi masszázságyak és sodró folyosó is szerepel a kínálatban.
Nyitva tartás: Hétfő-Csütörtök: 9:00-21:00, Péntek: 9:00-22:00, Péntek éjszakai fürdőzés: 22:00-1:00, Szombat: 9:00-22:00, Vasárnap: 9:00-21:00

Komáromi vár

Az erődöt egyénileg lehet látogatni. Igazi élményt nyújt a bonyolult várrendszert felfedezni, olvasgatni a falra festett oktatótáblákat és feliratokat, ellátogatni a huszárlovak egykori istállóihoz.
A Hadtörténeti kiállításon a komáromi vár, ill. erődrendszer történetét ismerhetjük meg.
Nyitva tartás: Március 1-től november 14-ig, minden nap 9:00-18:00, November 15-től február 28-ig, minden nap 8:00-17:00

Európa-udvar Komárom

Három történelmi kapu köti össze: a Szent István-kapu, a IV. Béla-kapu és a Mária Terézia-kapu.
Ezt a kaput történelmünk legismertebb (és a városhoz érzelmileg erősen kötődő) királyáról nevezték el.
A kapu a tér egyik domináns építménye, amely formájával és színeivel Mátyás király uralkodása alatt épült épületeket idézi.
A tér közepén annak a kútnak a működőképes másolata található, amely 1878-ig a Hlavné námestie téren állt a komáromi Városháza előtt.

Pozsonyi vár

A városra és a Dunára néz le a hegy tetejéről a vár, ami Pozsony szimbóluma.
A vár legtöbb épületében közigazgatási hivatalok működnek, de itt található a Szlovák Nemzeti Múzeum, itt ülésezik a parlament is, a vár bástyáiról pedig pazar kilátás nyílik az óvárosra.

Dévényi vár

A Morva és a Duna összefolyásánál áll Szlovákia három legrégebbi vára közül az egyik. Az egykori Dévény falu ma már Pozsony városrészét képezi, ahol már az i.e. 5. században is létezett település.
A dévényi vár 1961 óta védett műemlék, napjainkban múzeum működik benne. A vár május és október között áll nyitva a látogatók előtt.

Szent Márton Dóm

Az óváros szélén áll Pozsony leghíresebb gótikus épülete.
A templomtorony tetején látható a Szent Korona 1 m magas másolata, 85 m-rel a város felett. A dóm föld alatti sírkamrájában több ismert ember mellett két esztergomi érsek is nyugszik, Esterházy Imre és Pázmány Péter.

Mihály kapu

Pozsony városfalának egyetlen megmaradt kapuja.
Ma a toronyban található a Fegyvermúzeum, az épület tetejéről csodás a kilátás az óvárosra.

Pozsonyi főtér

A központi és legfontosabb tere Pozsonynak, mely évszázadokon a katonai felvonulások és az ünnepségek színhelye volt.
Közepén áll a reneszánsz Roland-szökőkút.

Pozsony

Az ország kulturális, kereskedelmi és ipari központja.
A Duna partján, az ország délnyugati csücskében, Ausztria és Magyarország határainak közvetlen közelében fekszik.
A város felett már messziről kiemelkedik a négy saroktornyos vár épülettömbje. Ma a Szlovák Nemzeti Múzeum található benne.
A vár alatt áll a gótikus koronázótemplom, a Szent Márton-dóm.
1993.január 1-től az ország fővárosa.

Bécs

Ausztria fővárosa és egyben legnagyobb városa.
A város közel fekszik a cseh, a szlovák és a magyar határokhoz.
Szent István-székesegyház- magas tornyával a város jelképe.
Mária Terézia tér- Mária Terézia szobor.
Vásárpalota.
Bécs híres bevásárlórésze a Mariahilfer Straße, ami egy szélesebb főút a belváros és Schönbrunn között.

Párkány

Város Szlovákiában, a Nyitrai kerület Érsekújvári járásában.
Esztergommal átellenben, a Duna bal partján fekszik.
A várostól északkeletre a Kovácspataki-hegyek sziklái találhatók.
A nyári hónapokban több ezer üdülő számára biztosít pihenést Szlovákia egyik legnagyobb termálfürdője a Vadas termálfürdő.
Nevezetes vásárok közé tartozik a párkányi Simon-Júda-vásár.

Budapest

Magyarország fővárosa, egyben legnagyobb és legnépesebb városa.
Több világörökségi helyszín is található, többek között a Duna-part látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út, a Hősök tere és a Millenniumi Földalatti Vasút, amely a második legrégebbi a világon a londoni után.
Turisztikailag jelentősek még a város Duna-hídjai, valamint gyógyfürdői, mivel Budapest a világ legtöbb gyógyfürdővel rendelkező fővárosa.

Visegrád

Magyarország egyik legkisebb városa.
Népszerű kirándulóhely, kikötőváros.
Vára, mely egy alsó várból és egy citadellából áll, kiemelkedő jelentőségű.
A visegrádi vár erődítmény a Dunakanyarban két részből áll: az alsó várból és a fellegvárból, más néven citadellából.
A Dunakanyar a Duna Esztergom és Budapest közötti szakasza. Magyarország egyik legfontosabb turisztikai körzete. Ezen a részen a folyó a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között folyik.

Esztergom

Kikötőváros Komárom-Esztergom megyében, a Duna jobb partján.
Fekvése miatt a Dunakanyar legfelsőbb városának is szokás nevezni.
Esztergom kedvelt idegenforgalmi célpont.
Főszékesegyháza Európa egyik legnagyobb bazilikája, benne található az egyetlen épen maradt magyar reneszánsz kori épület, a Bakócz-kápolna.  Külső méreteit tekintve Magyarország legnagyobb egyházi épülete. Európa egyik legnagyobb bazilikája.